MEGALAPOZHATJA-E A JOGHATÓSÁGOT EGY BÍRÓI TÉVEDÉS KÜLFÖLDI TELJESÍTÉSI HELY ELLENÉRE?

2021 Április 14

Perelhető-e Magyarországon a Brüsszel I Rendelet alapján a külföldi székhelyű alperes nemzetközi adásvételi szerződés hibás teljesítése esetén, ha a teljesítés helye külföldön van? Megalapozhatja-e a magyar bíróság joghatóságát, ha az alsóbb fokú bíróság a per kezdetén kifejezetten megállapítja joghatóságát? Hogyan kell értelmezni az EXW kikötést a Brüsszel I Rendelet alapján? Cikkünkben a Kúria friss döntését elemezzük.

1. Tényállás, peres eljárás

A Kúria által vizsgált ügyben[1] felperes mint vevő és alperes mint eladó között adásvételi szerződés jött létre burgonya vétele tárgyában. A magyarországi székhelyű felperes az árut fuvarozó megbízásával szállította Magyarországra alperes Szlovákiában található telephelyéről, majd minőségi hibára hivatkozással visszaküldte.

Felperes ezt követően európai fizetési meghagyásos eljárást indított a szlovák alperessel szemben, mely a Kecskeméti Járásbíróság előtt perré alakult. Felperes a perben az általa közölt elállásra hivatkozva kérte alperestől vételár, a fuvardíjak és a tolmácsolási munkadíj megfizetését.

Az alperes joghatósági kifogást terjesztett elő. Álláspontja szerint a felperes követelésére az Uniós jog alapján a Brüsszel Ia rendelet[2] („Rendelet”) az irányadó, amelynek 4. cikk (1) bekezdése[3] értelmében az ügy kapcsán a szlovák bíróságok rendelkeznek joghatósággal.

2. Az első- és másodfokú döntés

Az elsőfokú bíróság a per elején I. sorszámú végzésével megállapította, hogy az ügy elbírálására joghatósággal rendelkezik, azonban a per későbbi részében mégis alaposnak találta alperes joghatósági kifogását és a pert megszüntette joghatóság hiánya miatt.

A bíróság kifejtette, hogy a joghatósága nem állapítható meg a Rendelet 4. cikk (1) bekezdése szerinti általános joghatósági szabály alapján, mivel az alperes székhelye nem Magyarországon található.

A Rendelet 7. cikk (1) bekezdése szerinti különös joghatósági szabály kapcsán a bíróság kifejtette, hogy miután az áru szállítását a felperes vállalta, ezért az adásvételi szerződés teljesítése az áru átadásával Szlovákiában valósult meg, így a magyar bíróság joghatósága nem állhat fenn.

A felperes fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság nem értett egyet a felperes azon érvelésével, miszerint a bíróság a per elején meghozott, joghatóságát megállapító végzéséhez kötve volt, így azt követően már nem lehetett volna az eljárást joghatóság hiányára hivatkozással megszüntetni.

A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a joghatóság hiányát a bíróságnak az eljárás bármely szakaszában hivatalból kell észlelnie. A korábbi végzésnek nincs „res iudicata” hatása, illetve az joghatósági okot nem keletkeztethet.

Ezen felül, a másodfokú bíróság megerősítette, hogy a Rendelet 7. cikk (1) bekezdése alapján nem állt fenn a magyar bíróság joghatóságát megalapozó különös joghatósági ok.

Felperes a jogerős végzés felülvizsgálatát kérelmezte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság kötve volt korábbi, joghatóságot megállapító végzéséhez.

Ezen felül kiemelte, hogy a Rendelet 7. cikk (1) bek. (a) pontja alapján a magyar bíróság joghatósága megállapítható, mivel a teljesítésre, az áru felperes részére történő átadására Magyarországon került sor. Felperes a magyar bíróság joghatóságának alátámasztására hivatkozott az EU Bírósága C-88/17. sz. Zurich Insurance plc ítéletére is.[4]

Végül, figyelemmel arra, hogy keresete hibás teljesítésből eredő kártérítési igényt is tartalmaz, ezért a Felperes szerint a magyar bíróságok joghatósága a 7. cikk (2) bekezdése alapján is fennáll, mely alapján károkozás esetén a károkozás helye szerinti bíróság is joghatósággal rendelkezik a károkozással kapcsolatos ügyben.

3. A Kúria döntése

A Kúria kiemelte, hogy nem volt jogszabálysértő, amikor az elsőfokú Bíróság a korábbi végzésével szemben később a joghatósága hiányát állapította meg és megszüntette az eljárást, mivel a joghatóságot megállapító végzés a bíróságot nem köti, azt a per lezárásáig megváltoztathatja.

A Kúria továbbá vizsgálta, hogy a Rendelet alapján fennállhatott-e a magyar bíróság joghatósága. Kiemelte, hogy mivel Felperes a keresetében szerződéssel kapcsolatos igényt érvényesített, így a Rendelet 7. cikk (2) bekezdésében szabályozott károkozás helye szerinti joghatósági ok nem alkalmazható.

Ezt követően a Kúria vizsgálta a Rendelet 7. cikk (1) bek. (a) pontja szerinti különös joghatósági ok fennállásának kérdését. E körben kérdésként merült fel, hogy a Rendelet alkalmazásában mi minősül a teljesítés helyének, ha a szállítmányt egy harmadik személy fuvarozta alperes Szlovákiában található telephelyéről Magyarországra.

A Kúria indokolása alapján a perbeli esetben a felperes gondoskodott az áru elszállításáról, az ezzel kapcsolatos költségeit is megjelölte keresetében. Az alperes a saját, szlovákiai telephelyén adta át az árut a felperes megbízottjának, a teljesítés helye tehát Szlovákiában volt. A Kúria szerint a Rendelet 7. cikk (1) bekezdés szerinti különös joghatósági ok nem állt fenn, így a magyar bíróságok nem rendelkeztek joghatósággal az ügyben.

Fentiek alapján a Kúria a jogerős másodfokú ítéletet fenntartotta.

4. A jogeset elemzése

A jogeset által felvetett első kérdés, hogy a joghatósági kifogás tárgyában hozott bírói döntésnek milyen kötőereje van a per során. Eltérhet-e a bíróság a saját döntésétől, vagy a joghatóságot megállapító döntés „rögzíti” a bíróság joghatóságát?

E kérdésben a Kúria helyesen alkalmazta a hazai joggyakorlat által az illetékességi kifogás elbírálása kapcsán korábban kifejlesztett elveket.

A magyar polgári eljárásjogban már több évtizede kialakult gyakorlat, hogy a bíróságnak az illetékességi kifogás elutasításáról nem kell alakszerű döntést hoznia az eljárás közben, elég a kifogást az eljárást lezáró érdemi határozatban elbírálni. Ugyanakkor, amennyiben a bíróság mégis külön végzést hozna az illetékességi kifogás kérdésében, és - mint ahogy a jelen esetben -, külön megállapítaná az illetékességét, e döntése ellen külön fellebbezésnek nincs helye.[5]

Mivel az ilyen, ún. pervezető végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye, így abból a contrario az következik, hogy a végzésnek jogi kötőereje sincsen, így azt a bíróság saját belátása szerint szabadon változtathatja meg az elsőfokú eljárás folyamán.

A Kúria helyesen alkalmazta a fenti elveket a Rendelet szerinti joghatóság megállapítása körében. Amennyiben ugyanis a felperes álláspontja érvényesült volna, úgy egy „bírói tévedés” is megalapozhatná a bíróság joghatóságát a Rendelet alapján.

Ugyanakkor az EU Bírósága esetjoga szerint a Rendelet egyik fő célja a joghatósági szabályok alkalmazása körében a jogbiztonság és előreláthatóság biztosítása, annak érdekében, hogy egy kellően informált alperes előre láthassa, hogy melyik országban indul ellene peres eljárás.[6]

A fenti fényében könnyen belátható, hogy egy eseti „bírói tévedés” nem hozhat létre joghatóságot, hiszen az nem lenne összeegyeztethető sem a jogbiztonsággal, sem az előreláthatósággal.

A másik kérdés, hogy a Rendelet 7. cikk (1) bekezdésének alkalmazása körében mi minősül a teljesítés helyének.

Fontos kiemelni, hogy a Rendeletet e kérdés kapcsán is autonóm módon kell értelmezni, így nem a nemzeti jog szabályaira, hanem az európai uniós jog értelmezésére kizárólagosan jogosult Európai Unió Bírósága döntéseire kell figyelemmel lenni.

A Kúria helyesen mellőzte a Felperes által kifejezetten hivatkozott Zurich Insurance plc ítéletet, mivel az multimodális szállítmányozás, azaz szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban értelmezte a Rendeletet, míg a jelen ügyben adásvételről volt szó.

Azonban észre kell venni, hogy a jelen ügyben a felperesi érvelés – hallgatólagosan – a Car Trim ügyben[7] hozott ítéletre is támaszkodik, mely alapján távértékesítés esetén, amennyiben a szállítási helyet a szerződés alapján nem lehet meghatározni, úgy a teljesítési hely ott található, ahol az árut az adásvételi ügylet szerinti rendeltetési helyen a vevőnek oly módon adják át, hogy ezáltal megszerzi, vagy meg kellene szereznie az áru feletti tényleges rendelkezés jogát.

Ugyanakkor jelen esetben a felek gyakorlatilag EX WORKS paritásban állapodtak meg, azzal, hogy a fuvarozást már a vevő szervezte meg.

Olyan esetekben, amikor a felek valamely szokványra, például a széleskörben használt INCOTERMS[8] paritások egyikére hivatkoztak, a nemzeti bíróságok nem minden esetben találták a paritás alapján megállapíthatónak a teljesítés helyét, ugyanis egyes paritások inkább a költségviselést vagy a fuvarozás módját hivatottak meghatározni, mint az áruk tényleges és „végső” átadásának helyét[9].

Ugyanakkor az EU Bírósága az Electrosteel ügyben[10] a szerződésben kikötött „ex works” (EXW) INCOTERMS paritás kapcsán megállapította, hogy az a felek teljesítési helyre vonatkozó megállapodásának minősül.

A Kúria tehát az EU Bírósága fenti esetjogával összhangban alkalmazta az Rendeletet és a felek által egyértelműen meghatározott szlovákiai átadási helyre – mint „ex works” paritásra - figyelemmel helyesen állapította meg, hogy a nemzetközi adásvételi szerződésből eredő jogvitára belföldi teljesítési hely hiányában a magyar bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal.

5. Összegzés

A Kúria fenti ügyben hozott döntése két szempontból is fontos.

Egyrészről a Kúria a korábbi bírósági illetékesség körében kifejlesztett eljárásjogi gyakorlatot a joghatóság körében analógia útján alkalmazta és egyértelművé tette, hogy egy esetleges bírói tévedés nem alapozhatja meg a magyar bírósági joghatóságát a Rendelet alapján.

Másrészről a Kúria az EU Bírósága esetjogával összhangban megállapította, hogy nemzetközi adásvételi szerződésből eredő jogvitára belföldi teljesítési hely hiányában a magyar bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal.